A felnőttkori gerincbetegek javarészt egészséges, aktív kisgyerekek voltak. Tehát az emberek nagyobbik része jó esélyt kap egy aktív, kiegyensúlyozott, fájdalmak nélküli életre. Akkor mégis ki a felelős a lumbágónkért?
Ennyire nem érdemes gúzsba kötni a gyereket…
A kisbaba rugalmas ízületekkel, fejlődő csontokkal, növögető izomzattal törekszik megismerni a világot és semmit nem tud hamarabb csinálni, mint ahogy arra alkalmassá tenné a mozgásszervi rendszere. Itt beavatkozhat a szülő, ha bébikompba teszi a gyereket, ami talán már nincs is forgalomban, de a nyolcvanas években én még ezzel borultam fejjel előre a küszöbnek köszönhetően. Ez a babát állni kényszeríti, amire még nem alkalmas a gerince, így lehet, hogy a homokozóban a MI gyerekünk fog először felállni, de aztán ő lesz leghamarabb gerincműtét áldozata. A nagy díszpárna hasonló károkat okoz, amikor a babát mókás fotók erejéig nekitámasztjuk a párnának és kényszerítjük, hogy üljön, pedig nincs neki olyan, amivel tudna! Bár nincs röntgenszemünk, de látnunk kell, hogy egy babának sem az izmai, sem a csontjai nincsenek kifejlődve, tehát meg kell várnunk, amíg ő maga képes ülni, állni, járni és felesleges terrorizálni, mert csak ártunk neki!
Az oviban a gyerek rohangál, mászik, esik, és ez így van jól! A csontgerendázat a finom ütköződések hatására fejlődik, lesz erőteljesebb, hogy felnőttkorra kibírjon majdnem mindent. Ha székbe kényszerítjük, és folyton óvatosságra intjük, nem csak a lelkének teszünk rosszat, de a mozgás szervrendszerének is. A testtudat is gyermekkorban fejlődik, ha tudatosan járatjuk a gyereket sportfoglalkozásokra sokat tehetünk azért, hogy felnőttkorában egy magabiztos megjelenésű, jó fizikumú, ne adj isten, vonzó személy legyen. A koordináció, állóképesség és hajlékonyság, amit gyerekkorban megszerez, jó alap lesz a felnőttkori építkezéshez.
Az iskola veszélyes üzem a gerincünk szempontjából, mert ergonómiailag semmit sem érő székek és asztalok közé kényszerítik a gyereket, minden megmozdulását szidás kíséri, fizikai aktivitását tudatosan fogják vissza. Itt tanul és szeret meg a gyerek órákon keresztül ülni, és megutálja a mozgást, mert az lesz a kényelmetlen, hisz kizökkenti a komfortzónából. A mindennapos testnevelés elképzelése jó, de mégsem. Valamit mindennap csinálni, mert KELL, magyarázat nélkül, az nem fejlődést hoz, hanem ellenállást. Ha a testnevelő nem rendelkezik elég fantáziával, elég tudással ahhoz, hogy a gyermek testtudatát is fejlessze, és még itt is csak teljesítménykényszer éri a gyereket, akkor ez a gyerek fejlődését, a mozgás iránti szeretetét nem előre viszi, hanem hátráltatja. A helyes ülés, helyes állás és járás megtanítása, ehhez szükséges izomzat edzése és karbantartása sokkal fontosabb célja lenne az óráknak, mint a végtelen kidobózás. A játék kell, de nem szabad, hogy az unott, fásult tanár egyetlen eszköze legyen arra, hogy heti 5×45 percet eltöltsön valahogy a diákokkal.
A játékos, mozgással teli gyerekkor aktív felnőtt kort biztosíthat.
A gyermek legfontosabb motiválója és nevelője mégiscsak a szülő. A szülő elsősorban példát mutat, másodsorban nevel, és harmadsorban terel. Egy lusta szülőnek nehezebben lesz aktív gyermeke. A szülőnek el kell mondania, hogy mi miért fontos és hasznos, és mi az, ami árt. Egy szülőnek tanácsot kell adnia, de engednie kell, hogy a gyerek a saját világát és benne saját magát felfedezze. Szülőként észre lehet venni, ha a gyerek valamiért fásult, tunya, fáj valamije, és ki lehet puhatolni, hogy mi a baj forrása. Lehet ez egy kezdődő gerincprobléma, ami akár születési rendellenesség. Lehet, hogy ezért nem fut, nem sportol, és lehet, hogy könnyen orvosolható. A szülő felelőssége és felügyelete sorsdöntő lehet! A magam részéről a szexuális felvilágosítással egyenértékűvé tenném a gerincoszloppal kapcsolatos ismeretek megvilágítását, mind a gyerek, mind a szülő szempontjából. Jó lenne, ha ahogy a szülő meg tud állapítani egy torokgyulladást, úgy észrevene egy helytelen testtartást vagy egy gerincferdülést is.
A gyermek akkor fog szívből sportolni, ha megszereti és kicsit meg is érti, hogy ez miért jó neki. Ebben egy példamutató tanár, edző sokat tud segíteni. Fejlődő korban még olyan sokat lehet tenni az egészséges életért és olyan bosszantó és fájdalmas problémák, mint egy derékfájás vagy később egy sérv megelőzhetőek.
Neveljük tudatosságra, önmagukért való felelősségvállalásra a gyerekeinket, tanítsuk meg nekik a választás jogát, de mindeközben szülőként, tanárként óvó szemekkel tereljük is őket a helyes útra a sportban is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: