Kacagó, kerekded életvidám nőszemély hangja tölti be a teret. Még nem tudom ki ő, de biztos vagyok benne, hogy meg fogom ismerni. Humora vonzó, magán is nevet, látszólag távol állnak tőle a szürke világ nyomasztó kétségei. Ő Szilbek Márta, léleksegítő tanácsadó, szerintem angyal.
Egy életmódközpontban dolgozunk együtt Mártival, a neve is olyan virágos, a tavaszt idézi: Szilbek. A központ ezoterikus, spirituális, egyszóval alternatív gyógyítókat és gyógymódokat gyűjt egy csokorba. Márti is itt dolgozik és felajánlotta, hogy engem is „kezel”, szívből, próbaképpen. Tőlem az effajta módszerek sosem álltak távol és örömmel vettem, hogy most test közelből is megtapasztalhatom.
Nem tudtam, mire számítsak. Márti szobájában kellemes zene szólt, ásványkövek díszítették az asztalt, a falon csakrákat ábrázoló kép, angyalkártya és ki szobrocskák fogadtak a kezelő helyiségben. Beszélgettünk, megfogalmaztam egy kérdést, valamit, ami foglalkoztat, amire szívesen megoldást találtam volna. Húztam az angyalkártyából, a válasz talált. De ez még semmi, nyilván a véletlen műve. Majd felfeküdtem az ágyra, puha plédet terített rám, és behunytam a szemem.
Mindaz, ami ezután történt leírva egy bomlott elme sci-fijének tűnhetne, így nem is mesélem el. De az, amit éreztem, miközben a kezével különböző pontokon érintett és közben üzeneteket, tanácsokat mondogatott, páratlan volt. Jól eső, otthonos, szívet melengető, biztonságos érzés, amiből bevallom, nem akartam felébredni. Angyalok közt találtam magam, és egy ilyen idilli helyet, nehéz ott hagyni. Márti nem ismer, csak annyira, mint két kolléga egymást egy 10 emeletes üvegpalotában, és mégis NEKEM szólt, rólam beszélt a meditációs kezelés alatt. Sok mindenre emlékszem, de sokra nem, csak egy érzés maradt bennem.
Ébredés után gazdagabb lettem önmagammal Mártinak köszönhetően. Húztam ismét egy másik pakli angyalkártyából. És bezárult a kör: az első kártya, a kezelés, majd a második kártya egy kerek egységet alkotva adott nekem útmutatást. Nevetőgörcs, meghatottság, felszabadulás, és egy hátizsáknyi jó tanács kísért hazáig. Hogy igaz vagy sem, hogy az agy bonyolult kémiai működése okozza, vagy a hormonok, vagy a végtelen fantázia, nem tudom. De az, hogy jó érzés, hogy gazdagít, az biztos. És megyek még hozzá, mert SZÜKSÉGEM van rá.
Márti magáról:
Szilbek Márta vagyok, 1965 januárjában, a vízöntő jegyében születtem, a királynék városában, Veszprémben.
Már gyerekkoromban vonzott a földi dolgokon túli, a számunkra láthatatlan világ. Sokáig éltem az életem ezzel az érdeklődési körrel, azonban érdemben semmit nem cselekedtem ebben az irányban.
Szüleim súlyos betegsége, ennek kapcsán az enyém, majd ezután gyermekemé, irányított az alternatív gyógyulás és gyógyítás felé. Meg kellett gyógyítanom magam. 2001 decemberében 21 nap alatt talpra álltam. Szép karácsonyi ajándék volt ez, nem csak nekem, hanem a családomnak is. Rátaláltam az utamra, az életfeladatomra, magamra. Azóta foglalkozom behatóan az alternatív gyógymódokkal, és adom át a tudásomat a hozzám forduló embereknek.
Fontos, hogy helyes önismeret, egy belső indíttatás vezesse utunkat. Hogy tudjuk, merre igyekszünk, lássuk magunk előtt a célt. És mindezt ne másokért, szeretteinkért, barátainkért, munkatársainkért, egyéb emberi kapcsolatainkért, hanem saját magunkért járjuk meg. Találjunk rá valós saját érdekeinkre, saját értékeinkre, amivel aztán bőségben gazdagíthatjuk a környezetünket, a világunkat, ezáltal mi is egyre gazdagabbá, boldogabbá válhatunk. Magam is ezt az utat jártam, és járom, így ebben állhatok a hozzám fordulók rendelkezésére.
Mártival beszélgettem:
Pontosan mivel foglalkozol?
Hogy mivel is foglalkozom azt nem könnyű egy szóval kifejezni. Nagyon röviden megfogalmazva: segítek beindítani az embereknek, a saját öngyógyító folyamataikat. Ehhez különböző technikákat veszek igénybe, amiket már réges-régen használtak az emberek, csak mostanra „elfelejtettek”. Mindezekből a technikákból ott helyben csak azt használom, csak annyit és csak úgy, ahogy a jelenlévő legoptimálisabb testi-lelki-szellemi gyógyulása, fejlődése igényel.
Mióta érzed úgy, hogy tudsz így adni, közvetíteni? Tanulható a technikád vagy javarészt képesség, amit kaptál?
A kezdet a pránanadi technika megtanulása volt, és a saját egészségem helyreállítása. Megerősödött a hitem, az önbizalmam és elkezdtem másképpen szeretni, elsősorban önmagam. Így aztán felszínre jöhettek azok a képességeim, amikkel ma is dolgozom. Folyamatos tanulás, önképzés, önmegismerés, gyakorlás, meditáció. Mindez tűnhet sok erőfeszítéssel járó tevékenységnek, de számomra ez örömöt okoz.
Milyen problémák esetén alkalmazható a kezelésed?
A kezelések nincsenek betegségcsoportokhoz kötve, hiszen mint említettem az öngyógyító folyamatokat indítja el. Tehát használható a náthától a rákos megbetegedésig, a csonttörésen túl a pánikbetegség, vagy a hipochondria esetében is.
Hit is kell hozzá vagy a nélkül is működik?
A kezelés midig elindít egy folyamatot, de a hatásfok természetesen a gyógyulni kívánó fél hozzáállásától nagymértékben függ. Hinni abban kell, hogy meggyógyulunk. Illetve tudnunk kell, pont úgy tudjuk magunkat meggyógyítani, mint ahogy meg tudtuk magunkat betegíteni.
Mennyire befogadóak ez iránt az emberek a tapasztalataid alapján?
Egészségnapokon lehet ezt a legjobban felmérni. Legutóbbi ilyen rendezvényen, a hozzám forduló 18 emberből egy volt aki „csak” kíváncsiságból próbálta ki a kezelésem.
Mi történik pontosan egy kezelésen?
Egy kezelés alkalmával mindig egy ráhangolódó rövid beszélgetéssel kezdünk. Majd a masszázságyon fekve, meleg, puha takaró alatt, meditatív zenével, gyertyával és füstölővel megfelelő „hangulatot” , légkört teremtve elkezdődik a gyógyító SZER. A térben összerendeződnek az energiák, Minden figyelem és energia az ott fekvő emberre irányul. Majd megérkeznek a személyre szóló üzenetek is, amelyek olykor annyira személyesek, hogy csak az érintett tudja miről is szólnak valójában. A kezelés közben rendeződik az energiarendszer, a csakrák működése, és elindul az öngyógyító folyamat. Kisebb betegségek esetén egy-két, komolyabb, régebb óta fennálló betegségeknél több kezelés szükséges.
Hol és hogyan lehet hozzád bejelentkezni?
Bejelentkezni a 0630/496-3611 telefonszámon, vagy a szmarty65@gmail.com címen lehet
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: