PCOS történetem

A PCOS egy irtózatos nevű “betegség”, policisztás petefészek szindróma, ami elsőre egy gyógyíthatatlan, halálos, fájdalmas végkimenetelű szörnyűségnek hangzik, közben pedig akár téged is érinthet, úgy hogy fogalmad sincs róla, és akár az egész életedet gyönyörűen leélheted úgy, hogy sosem derül ki. Nekem kiderült, ezt szeretném elmesélni.

A PCOS hormonális hatásra létrejövő tünetegyüttest okoz és a női ciklus felborítása a kedvenc területe. A fogamzásgátlót szedő nőknek mesterséges ciklusa van, tehát amíg a tabletta hatása alatt van a szervezet, megtippelni sem lehet, hogy igazából hogy működik. Nekem épp a tabletta fedte el éveken keresztül a bajt. A tabletta abbahagyását követően jöttek a kellemetlenségek, amit nyilván a tabletta mellékhatásaként fogtam fel. Pattanásos bőr, kósza szőrszálak, súlygyarapodás, libidóváltozás változó arányban jelentkeztek. A nőgyógyászati vizsgálatokon megoldásként kivétel nélkül, minden egyes alkalommal a tabletta továbbszedése merült fel megoldásként. Sem vérvizsgálatot, sem ultrahangot nem végeztek, a tüneteimet valószínűleg hisztiként fogták fel. És bár egy férfi nőgyógyász is lehet mestere a szakmájának, de nem hinném, hogy át tudja érezni, hogy egy ragyás test, egy libidómentes női lélek milyen gyötrelmeket okoz valójában az előtte ülő páciensnek. Az egyik dokinak végül be is dőltem, mert az összes közül benne bíztam a legjobban, így hatására újra tabletta szedésbe kezdtem. Cseppet sem éreztem jól magam tőle, sőt minden sejtem kiabált, hogy “AZONNAL HAGYD ABBA”. Ez 2-3 hónap után ez meg is történt. Tüneteket meleg szívvel újra üdvözöltem.

Egy vendégem, aki nőgyógyászati klinikán dolgozik, javasolta az ottani dokit, és már a tüneteim alapján utalt a PCOS-re. Interneten rákeresve már el is temettem magam. Az orvosi vizsgálat során hüvelyi ultrahang mutatja ki a cisztákat, azaz a meg nem ért tüszőket. Ezek nem rákos sejtek, nem tesznek végérvényesen meddővé, csupán jelzik, hogy a hormonrendszer nem megfelelően működik. Mivel ez fájdalommal alapvetően nem jár, csak a felszínen lévő tünetek tudnak megmutatkozni. Az orvos feladata lenne azok alapján a kivizsgálást elvégezni.

A diagnózis ismeretében eljutottam egy kifejezetten IR-rel és PCOS-sel foglalkozó központba, és saját magam hatására dietetikushoz mentem. Az internetes kutatásom alapján fedeztem fel a diéta fontosságát, mert a nőgyógyász alapvetően egy ch csökkentett mediterrán diétára utalgatott. Ennek értelmében salátát ehettem volna salátával, és nem biztos, hogy célra vezető lett volna. A Mens Mentisben a 160 grammos diétából indultunk ki, de az aktív sporttevékenységem miatt ez meg lett emelve 180 grammra, és házi feladatnak kaptam a zsírba hízást, mert kissé alacsony volt a testzsírom, ami a női hormontermelést nem igazán támogatja.

Csupán a diéta és a munkámból fakadó sportolás hatására én 3/4 év alatt elképesztően sokat javítottam az állapotomon. A ciklusom normalizálódott, közben belgyógyásszal is konzultáltam, aki a laboreredményeimet jónak találta. Testem, lelkem harmonikus működésbe kezdett.

Az első tünetek megjelenésétől kezdve a diagnózis felállításáig eltelt kb. 5 év. Amikor a saját kivizsgálásomat elkezdtem kierőszakolni annyit tudtam, hogy én gyerekvállalásba úgy nem kezdek, hogy majd biztos szerencsém lesz, úgyis, hogy 60 naposak a ciklusaim. Tudtam, hogy rendbe akarom tenni magam és csak utána próbálkozni. És lám, épp időben derült ki a baj és nem 3 év sikertelen próbálkozás után.

Nem tudok elmenni amellett, hogy a nőgyógyászoknak mekkora felelőssége van. Érthetetlen, hogy miért a fogamzásgátló az egyetlen eszköz, amit ismernek. Talán ez a legegyszerűbb megoldás? Talán származik a felírásából valami előnyük? Miért olyan nehéz feltenni pár kérdést az életmódról, elvégezni egy minden rendelőbe rendelkezésre álló géppel a hüvelyi vizsgálatot. A PCOS ma már egy jól ismert betegség, tünetei általánosak, de árulkodóak. Megelőző szemlélettel a tünetek alapján feltételezhető, hogy valakinek ilyen baja van és a további vizsgálatok még mindig kideríthetik, hogy nincs. A nőgyógyász miért nem ismeri fel saját kompetenciáinak határait és küldi a nőt belgyógyászhoz az inzulinrezisztencia kivizsgálása miatt? Hogy lehet az, hogy a PCOS akár éveken keresztül diagnosztizálatlan marad, közben pedig a párok hiába próbálkoznak? Lehet, hogy a PCOS nem is nagy probléma, orvosilag bagatell, vacak és csak a nők fújják fel?!

A nők felelőssége is igen nagy, mert nem szabad elfogadni, ha a test nem úgy működik, ahogy kéne. Megértem, hogy sokan félnek a nőgyógyászati vizsgálatoktól, mert az igazat megvallva sok orvos empátia nélkül, egy darab húsként áll a pácienshez és nem veszi komolyan a panaszokat, sőt akár megjegyzéseket is tesz, hogy elbagatellizálja azokat. Erre nem mentség a rengeteg beteg, a kevés pénz. Ez lelketlenség, önhittség, a szakmából való kiábrándulás ne továbbja. De a nőknek a saját érdekükben akkor is az a dolguk, hogy menjenek előre, nyeljenek nagyot, keressenek másik orvost, mert a saját egészségükről van szó! A jövő PCO szindrómás nőinek annyi az előnyük, hogy az előzőek már kitaposták az utat. Ma már “gyalogg-galopp” PCOS-sel élni, azt kezelni, minden eszköz a rendelkezésünkre áll. Mi magunk tudjuk meggyógyítani a testünket, lelkünket. A diagnózis az, ami rohadt nehéz, mert ez egyelőre még másokon is múlik.