Mindezekért hálás vagyok a testemnek és szeretem!

Ahogy a Facebook oldalamon említettem, az elmúlt közel félévben várandós voltam, majd úgy lett vége, hogy nem lett belőle baba. Fejlődési rendellenesség miatt meg kellett szülnöm idő előtt és el kellett engednem. Erre van egy másik blog, itt most az elmúlt hónapok pozitív megtapasztalásairól szeretnék írni. Eddig is szerettem, de most már még jobban tisztelem és bízom a testemben, még azok után is, hogy betegség fejlődött benne, de ne felejtsük el, hogy előtte ÉLET!

Korábbi bejegyzéseimben írtam a PCOS-ről és arról, hogy nekem ezzel nehéz lehetett volna teherbe esni. De mégsem volt az. A PCOS-sel való együttműködésem során is megtapasztaltam, hogy a szervezetem, testem milyen fantasztikusan alakul, hogyan rendeződnek a tüneteim, hogyan formálódnak a vonalaim. Mindig is vágytam arra, hogy várandós legyek, mert kíváncsi voltam, hogyan birkózna meg a testem a feladattal. Vigyázz mit kívánsz, én hamarabb megtapasztaltam, mint gondoltam.

A sportos, aktív és táplálkozás területén viszonylag tudatos üzemmódnak köszönhetően a terhességem nagyon könnyű volt. Ellentmondásnak tűnhet, de a PCOS-nek hála lett csodálatos várandósságom. Lehet, hogy csak 22 hétig tartott, de minden pillanatát élveztem, és nem hiszem, hogy a maradék 18 hét pokol lett volna. A testem kondíciója, a jó hátizmaim, korrekt hasizmaim és testtudatomnak hála, nem fájt a derekam, nem görbült meg a hátam és nem fáradtam el testileg. Alig híztam, az a plusz 2,5 kiló éppen csak a pocak és a mellek súlya volt. A testem élvezte ezt a megváltozott állapotot.

És élvezte volna még pár hétig, de sajnos a sors másképp akarta. Éppen hogy csak a testem, a hormonjaim elkezdték imádni ezt a gyönyörű állapotot, már búcsúzniuk is kellett tőle. Féltem, hogy a szülést hogyan fogom viselni. Nem csak a lelki következményektől tartottam, hanem a testitől is. Nem akartam, hogy a testemen nyoma maradjon ennek a kudarcnak. Mert legyek bármilyen pozitív, de azért tudom, hogy egy veszteség ért. Nem akartam életre szóló veszteség sebeket viselni a testemen, a lelkemben épp elég nyoma marad mindennek.

Úgy érzem, hogy az élet nem vert a kelleténél jobban és nem is hiszem, hogy bárki büntetni akart volna, mert minden testi fájdalomtól és fizikai tünettől megkímélt. A testem remekül viselte a szülés fájdalmait és a méhem gyorsan regenerálódott. A bőröm üde maradt, sehol egy repedés. A melleim nem lettek aszottak, pedig igen nagy megpróbáltatásnak lettek kitéve a tejbelövelés és a szoptatás elmaradása miatt. A hasam szinte laposabb mint előtte, a hátam ugyanolyan “egyenes”, lelkileg nem törtem meg, a fejem nem kell a földre szegeznem, a mellem kitárom, hogy gyógyítsam a lelkemet is ezzel a nyitott, erőt sugalló tartással.

Viszont 2-3 hetet nem mozogtam, én, aki előtte naponta 2-3-4 órákat. Magamhoz képest kicsit leépültem, de sokkal jobb és erősebb állapotban vagyok még így is, mint azok akik nem voltak aktívak a terhesség előtt, során. Az a sok torna, a megalapozott kondíció nem épül le teljesen. Az más kérdés, hogy a tricepsz fekvőtámaszaimat nem végzem mosolyogva, de tudom, hogy ez is csak pár hét kérdése. A létező kondit és erőt könnyebb visszahozni, mint egészen újat építeni. 

Úgy érzem, hogy a sors adott egy kis ízelítőt a várandósság csodájából, a testem csodájából és örömmel várom a következőt. Büszkén és szeretettel nézek a testemre, mert mindent kibírt, mert mindent jól viselt. Nő maradtam, és szépnek látom magam, még akkor is, ha sírok. A test és a lélek olyan szorosan összefügg, és ezt nem csak a levegőbe mondom, hanem megtapasztaltam, most is tapasztalom. A testi trauma előtt, ami nekem a szülés lett volna, melyből nem élő gyermek született, a lelkemet kellett megdolgozni. Ez mindig nagyon fontos. Ha a lélek enged, a test nem szenved. És kár lenne büntetnem magam azzal, hogy elcsúnyulok, szürke leszek, erőtlen. Ha belenézek a tükörbe erőre akarok kapni, mert ezt látják mások is.

A pilates nekem most is segít és a szülés során is segített. A testem ismerem, a testem használom és most a sporttal, tornával szépen gyógyítom. A torna végén az endorfin hullám egy kicsit mindig boldogabbá tesz, érzem az életerőt. A sporttal fejlesztett kitartás segíti most türelmesebbnek lenni. Pedig higgyétek el, most türelmesnek lennem, a legnehezebb feladat. De ahogy az izmaim is csak lassan épülnek, de tudom, hogy épülnek, így tudom a lelkemet is türelemre inteni, hogy nem sokára minden még jobb lesz, hogy újra lehet baba, hogy a testem csodálatosan működik, és minden úgy van jól, ahogy van.