Az edzéstartás sokak számára csak fizikai munka. Eljön a vendég, mutatjuk a gyakorlatokat, majd hazaküldjük. Ha szerencséje van, elismerjük az aznapi munkáját, de ha a szadista edzők közé tartozunk, akkor még jól lebecsméreljük, hogy miért nem dolgozott jobban. Tapasztalatom szerint a vendégek lelkével is érdemes foglalkozni, mert a heti több alkalom találkozás lehetővé teszi, hogy segíteni tudjunk neki.
Persze kinek mire van szüksége. Valaki kifejezetten irtózik attól, hogy például csoportos órán az edző hozzászóljon. Mert akkor kitűnik, feltűnik, mások ránéznek és sokan inkább bújkáló üzemmódban maradnának. De ez valószínű önbizalomhiány kérdése. Azért én azt látom, hogy a legtöbben szeretik és igénylik, ha beszélgetünk velük és megkérdezzük, hogy vannak, milyen volt a napjuk. Tudjátok, hogy ezt milyen kevesen kérdezik meg egymástól? Hogy van az úgy, hogy az az ember alig várja, hogy elmesélhesse, mi volt vele és máris megkönnyebbül, ha ezt megtehette? Sokszor nem is kell pszichológushoz menni, elég ha valaki őszintén figyel rád.
Kiabálós edzőt választanál….
Azok az edzők, akik maguk sem túl lelkizősek vagy túl szigorúak önmagukhoz vagy nekik is ilyen autokrata edzővel volt dolguk, hajlamosak az egész edzést egy szigorú katonai akciónak tekinteni. Ha a vendég gyenge, akkor lusta és tunya, és sosem éri el célját, mondhatja ezt az edző és bele sem gondol, hogy lehet csak igen rossz napja van az emberünknek. Szerintem a sport hobbi, egy örömszerzési lehetőség. Az életben annyi kényszer van, legalábbis, amit így élünk meg, miért keressük ezt a sportban is? Tudom, hogy valakit lehet motiválni a terrorral, agresszióval, így a szigorú edzőknek is jut vendég, de gondolkozzunk már el, hogy valakinek miért van arra szüksége, hogy egy másik személy megalázza, lebecsülje, leminősítse?
Az én elveim szerint a dicséret előrébb visz és a szigor és lehet olyan, ami épít. A félelemkeltés, az önbecsülés letörése az eszköztelenség és a rossz tapasztalok jele. Én azokkal a vendégekkel tudok dolgozni, akiknek vannak elvei, vannak céljai és azokkal nem, akik önmagukhoz sem őszinték, nem kitartóak és kifogáskeresők. Van egy határ, aminél érzem, hogy még az én szerepem motiválja a vendéget és olyan is, mikor hiábavalónak érzem a munkám és minden szavam. Egyszerűen lefordítva: senki más életét nem tudom élni és helyre tenni. A munka akkor hatékony, ha a vendég a saját elvárásai szerint tud haladni és én ebben tudom őt segíteni.
…vagy kedves, segítőkészet, aki tud dicsérni is? fotó: Bius fotó
Mivel maga a sport is egy nagy önismereti munka, így az edző kicsit pszichológus is, így nagyon fontos, hogy mi módon kommunikálunk a vendégekkel és hogyan férkőzünk közel a lelkükhöz. Személyi edzésen erre több lehetőség van, természetesen, ha a vendég is nyitott ilyen fajta őszinteségre és egy hullámhosszon vannak az edzővel. Ha ez mind megvan, akkor az edzővel bármit meg lehet beszélni, hisz sokszor magánéleti nehézségek akadályozzák az edzéscélok elérését. Az edzésről való eltűnés szerintem nem megoldás és teljesen mindegy, hogy mi az oka. Kár abbahagyni egy életmódváltást az elején, azért mert éppen elfogyott a pénzünk, mert elhagyott a szerelmünk, mert meghalt valakink. Ezek a kudarcok szégyenfoltként jelennek meg az ember életében és jobban szeretünk nem beszélni róla. Inkább eltűnünk és ezzel egy újabb kudarcot élünk meg. Javaslom, hogy legyetek őszinték azzal az edzővel, akihez jártok és higgyétek el, hogy mindenre lehet találni megoldást!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: