Az én testem most nagy változáson megy keresztül, mert a pocakban fejlődő kisbabához alkalmazkodik. Mégis számomra valahogy ez most nagyon természetes, és a változások nem is sújtanak igazán nagymértékben. A saját tapasztalatomon keresztül szeretnék nektek is írni a testünkhöz való hozzáállásról.
Nem kell ahhoz várandósnak lenni, hogy a testünk változását tapasztaljuk. A test mindenre reagál, ami velünk történik, és tulajdonképpen nem is külön válaszható a „test” és a „velünk”, mert mi így vagyunk egységben. Az életkörülményeink, lelki állapotunk megváltozása is nagy hatást gyakorol a fizikumunkra. A hízás-fogyás egy stressztünet is, de ma már jól tudjuk, hogy sok betegség is felütheti a fejét, ha lelkileg nem vagyunk jól. A test nyelve – a fájdalom – például egy egészen érthető üzenet, mégis a legtöbben csapásként éljük meg és fájdalomcsillapításba menekülünk, holott a valódi fájdalom, lehet a lelkünk egyik kis bugyrában van.
A hízás egy utálatos dolog, a súlytöbblet lehet nagyon zavaró. Önmagában mindkettőnek az értékelése azon múlik, hogy ennek a mi életünkben milyen jelentősége van. A baj nem is az, hogy megtörténik az állapotváltozás, hanem hogy önutálatba kerget. Ha nem nézünk már magunkra szeretettel, ha nem tudjuk elfogadni, hogy most ez az állapot van, de saját erőnkből változtatni tudunk rajta, akkor mit várunk a testünktől? Utáljuk, de ő legyen olyan kedves és dobja le a kilókat?
A várandósság során a súlygyarapodás és leginkább az alakváltozás törvényszerű. Nem történhet másképp. Tehát már azelőtt, hogy teherbe esem, tudom, hogy a testem változni fog. Hogy milyen mértékben, az meglepi. A hízás még csak-csak elképzelhető, de a stírák megjelenése, a hasizmok eltávolodása, a kondíció romlása, a bőrtünetek stb. olyan mellékhatások, amik vagy megjelennek vagy nem, nem sokat tehetünk ellenük. Készüljünk a legjobbra vagy a legrosszabbra? És ha valami beüt, hízunk, szakadunk, akkor mi legyen: örök önmarcangolás vagy egy állapot elfogadása és a körülményekhez képest javítása legyen a megoldás?
Az én személyes tapasztalatom az, hogy szerencse vagy nem szerencse, de nem történik a testemmel semmi olyan változás, ami zavarna, vagy ne tudnám elfogadni. Megkíméltek a stírák, nem hízom a szükségesnél jobban, megmaradt a fizikális erőm, szóval én egy egészen kellemes állapotban vagyok. De vajon az, hogy ez az állapot nekem kellemes maradt, összefügghet-e azzal, hogy nem is félek tőle és nem is keresek benne semmilyen rendkívüli önigazolást vagy felmentést?
Észreveszem, hogy változom. Nézegetem magam és keresem a változásban a szépet. Meg-megfordul a fejemben, hogy mi lesz a szülés után, de végtelenül bízom a testemben. A barátom, egy természetes folyamaton megyek keresztül, mi okom lenne attól félni, hogy majd nem leszek újra csinos, erős? Ráadásul e kettő olyan a dolgok, amiket elérni hatalmamban áll. Önsajnálat közepette, a tükröt leköpve, más életével példálozva és mentséget keresve, biztosan nem fog sikerülni. Ha fektetek bele időt és energiát, mert ez nekem kellően fontos, akkor meg lesz az eredmény is. És nehogy félreérts, jelenleg én nem azon gondolkozom, „mi lesz azután”. De majd ha eljön az idő, akkor tudni fogom hogyan és mit kell tenni.
Bár mindenki egy relatív szép testről álmodik, de nem mindenki elégedett önmagával és vannak olyan testek is, amik már olyan tüneteket mutatnak, ami kellemetlen, destruktív és kezelésre szorul. Figyeld csak meg magad…a te tested is valaha szép volt…egy hibátlan rendszer, egy önmagát javító rendszer… és ma minek látod, és hogyan jutottál idáig? A te testedről kigondolja azt, hogy ronda, hogy kövér, hogy nem elég jó? Mikor kezdted ilyennek látni és közben mit tettél azért, hogy a tükörképed igazolja is nyomorúságod?
A várandósság idején a társadalom számára is elfogadható a test változása. Hisz élet fejlődik benne, akkor az a test lehet kövér, lehet zsíros, lehet erőtlen, lehet benne fájdalom, minden feláldozható, mert baba lakik benne. Ha te nem babát vársz, csak az élet súlya alatt meghíztál, elhagytad magad, lelki problémák gyűrtek maguk alá, akkor te neked kutya kötelességed szépnek lenni, csinosnak lenni, és hogy képzeled, hogy meghíztál? Látod, hogy mennyi mindenre kaphatunk felmentés vagy éppen vádat és sok esetben ezt mások mondják ránk, rólunk és emiatt fogjuk mi is rosszul érezni magunkat? Valójában csak az kéne, hogy zavarjon, ami önmagad miatt zavar és érdemes lenne túlzásoktól mentesen élni, nagyobb türelemmel önmagunk felé. Abban biztos lehetsz, hogy ha őszinte elfogadással, odafigyeléssel és kitartással fordulsz önmagad felé, akkor lesz eredménye a munkának a testedben és a lelkedben is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: