Úgy döntöttél, hogy otthon fogsz edzeni. A piláteszbe szerettél bele, emellett tetted le a voksod. Van már matracod is, de még egyszer sem tetted le a talajra. Vajon mi kell ahhoz, hogy a szándékból megvalósítás is legyen?
A sport nem csak testedzés. A mai öntudatra ébredő ember minden tette, minden célja és annak megvalósítása előtt, meg kell, hogy vizsgálja saját magát. Önismereti kérdéseket kell feltennie. Túl egyszerű lenne azt hinni, hogy csak azért nem tornázunk, mert nincs kedvünk. Honnan jön a kedv?
Az embereknek van az a típusa, aki már tudja magát motiválni, aki már megtapasztalta a sport jótékony hatásait, és tudja, hogy ha nekikezd, akkor nagyon jól fog esni. A pilates után sokkal jobban fogja magát érezni. Van, aki úgy van vele, hogy már nagyjából elérte azt a testképest, amire vágyott, és szeretné megőrizni. Tudja, hogy ennek érdekében egy picit minden nap tennie kell, és egyszerűen csak megteszi, amit kell. Olyanok is vannak, akik fájdalommal élnek, pl. derékfájással. Vagy egyszer becsípődött a derekuk, és emlékeznek még a mozgáskorlátozottság érzésére. Nem azt mondom, hogy minden nap van kedvük piláteszezni, de tudják, ha nem teszik, kiújulhat a panaszuk. Igen, e mögött lehetséges, hogy van egy kis félelem is.
Te, aki most ezt a cikket olvasod, jó eséllyel olyan vagy, aki egyik előzőleg felsorolt kategóriába sem tartozik. Te most szeretnéd elkezdeni, mert úgy hallottad, jót tenne neked. De nem vagy igazán motivált. Most neked szeretnék néhány gondolatébresztőt írni.
A mozgás a mai ember számára létszükség, és tudatosan kell beépíteni az életébe, mert a mai társadalmi berendezkedés egyébként afelé tendál, hogy egyre kényelmesebb, egyre komputerizáltabb életet éljünk. Ez nem kérdés. Ma már egyáltalán nem szabad azon vitatkozni, hogy kell-e a mozgás. Felhozhatsz 100 érvet, hogy neked személy szerint miért nincs szükséged rá, vagy miért nem fér bele az életedbe, de akkor sem tudod megkérdőjelezni a tested biológiai szükségletét. Érdemes a tudást bővíteni, információkat szerezni, olvasni az egészségmegőrzésről, hogy átmenjen a bizonyosság, hogy sportolni kell!
Választhatsz, hogy el akarsz-e menni edzőhöz, szeretnél-e járni fitnesz terembe, akarsz-e plusz köröket futni. Ez idő és pénz kérdése, de előbb-utóbb biztos találsz neked való helyet. Akkor már csak el kell ide menned minden alkalommal. De tudom, hogy az utazás ténye óriási hibalehetőség. Mert nem jön a jármű, leesett a hó, vagy épp túlóráznod kell. Az otthoni edzésnek ilyen akadályai nem lesznek.
Nézd végig a napodat, és találd meg azokat az idősávokat, amikor van 30-40 perced, és nem létszükség mással foglalkoznod. 30-40 percet valószínűleg simán elmobilozol, csak úgy, hogy elcsapd az időt. Írd be a naptáradba, hogy ekkor és ekkor van a torna ideje, és tudasd mindenkivel, akivel együtt élsz.
Ne keríts az egésznek akkora feneket, csak csináld. Nem baj, ha nem tökéletes a helyzet. Az sem baj, ha a gyereked, kutyád, macskád, férjed, időnként odamegy hozzád, vagy lát téged. Te éppen példát mutatsz. A tőled telhető legjobb módon teszel az egészségedért. Erre légy nagyon büszke!
A döntésed mellett állj ki! Ha kell olvass, hallgass motiváló üzeneteket, lépj be támogató csoportokba, keress magadnak társakat. Mikor éppen elkedvetlenedsz, gondolj a példaképedre, arra aki motivál. Neki sem könnyebb, ő is sokszor lusta. De akarja, és megcsinálja! Erre te is képes vagy!
Ha szeretnél otthon az én pilates másképp edzéseimre tornázni, akkor csatlakozz hozzánk: https://pilates-maskepp.hu/online/
Következő cikkben tanácsokat kapnak azok, akik irodában dolgoznak, és szeretnének otthon piláteszezni otthon.
Kommentek