Fontos tisztázni, hogy ez önmagában semmiképp sem elvárás. Azoknak szól a cikk, akik erre vágynak. Akik pedig felháborodnak a feltételezésen is, hogy ez lehetséges, csak egy kis tisztán látást szeretnék adni.
A cél elérése a várandósság előtti állapottal kezdődik. Ha akkor sem volt karcsú és lapos hasad, akkor a terhesség után nem lehetetlen, de nehezebb dolgod van. A plusz kilók csupán egyetlen tényezőt jelentenek. A zsír az izom felett van. Az izom attól még lehet jól funkcionáló, csak nem lesz látványos. Nem kell feltétlen látványosnak lennie, ez már táplálkozás kérdése is.
A hasizomnak funkciója a medence megtartása, a szemérem csont és a bordakosár között feszül. Behúzza ezt a két csontot, és a feszes izom a hasnak lapos benyomást ad. Ez nem csak optikai, esztétikai szempontokból fontos, hanem így lesz megfelelő a gerinccsigolyák helyzete is, ez segíthet abban, hogy mindennapos mozgásaid közben ne sérülj meg, elkerülhetővé válhasson a tartáshibából adódó derékfájás.
A funkciót és az esztétikumot össze kellene kötni! Sajnos a médiában azt sugallják, hogy esztétikai okok miatt kvázi elvárás, hogy egy anyuka a szülés után hamar visszarendeződjön, vagy karcsú alakra tegyen szert. Sokszor csupán a fogyás van kiemelve. De a fogyással nem jár együtt a hasizomfunkció!
A tónusos hasizomhoz, a karcsú derékhoz a helyes testtartás is szükséges. Tehát a testet is komplexen kell tornáztatni. A szülés utáni regenerációnak is abban van jelentősége, hogy a hasizmok és a medencefenék izomzata visszanyerje funkcióját, erős támaszt adjon. Erre az alapra lehet további izmokat építeni.
A várandósság után, mikor az orvos jóváhagyta a mozgás megkezdését, akkor regeneráló, hasizom aktiváló feladatokkal kell kezdeni, és medencefenék tréninggel. A gyakorlatokat akkor lehet nehezíteni, ha már kifejezett megerőltetés hiba nélkül megy az előző gyakorlat. Minden gyakorlat a medence stabil megtartását célozza, ami azt jelenti, hogy a hasizmok is dolgoznak és erősödnek.
A fokozatosan felépített, hasizmokat regeneráló torna mellett, fontos az általános gerinctrénig is. Illetve az is, hogy a mindennapos mozgásainkra, baba emelésére, hordozására is figyeljünk. Figyeljünk arra, hogyan tartjuk a testünket, gerincünket, medencénket.
A táplálkozás segíthet a testzsírvesztésben. Még ha nem is az első hónapokban, de később mindenképp érdemes a testsúlyoptimalizálást is célul kitűzni, mert a túl magas testzsírnak igen negatív élettani hatásai vannak. Persze egy friss anyuka nagyon kimerült, elfoglalt, mind a teste, mind a lelke sok kihívással néz szembe. De ha fontosnak tartjuk a változtatást, akkor ahogy a gyermek cseperedik, fog jönni egy pont, amikor lesz időnk és energiánk a táplálkozásra is figyelni. Viszont azt elejétől kezdve megtehetjük, hogy a csokikat, cukorforrásokat, péksütiket, kekszeket kerüljük! Hisz ezek nagyon hízlalóak lehetnek, főleg ha a felhasznált és bevitt energia nincs egálban. A kialvatlanság miatt fokozottabb lehet a cukoréhség, ilyenkor igazán nehéz megállni, hogy ne kakaós csigát együnk. Tartsunk otthon minőségi alapanyagokat, zöldségeket, gyümölcsöket, és akkor ezekhez tudunk nyúlni.
Fontos, hogy a szülés utáni időszakban, ne támasszunk magunk elég óriási és mindent lefedő elvárásokat. Van időnk azért rendbe szedni magunkat. Az viszont hiba, ha még a szülés után 2-3 évvel is azt mondod, hogy nem rég szültél, így teljesen oké a sok plusz kiló, a derékfájás. Egy kisbaba kihordása csodálatos, és nagy munka a női testtől, de természetes folyamat is! Az, hogy édességekkel, élelmiszeripari adalékokkal tápláljuk a testünket, hogy nem sportolunk, hogy nem tudunk egyáltalán róla semmit, nem a természetesség része! Mindenki magába tud nézni, és eldönteni, hogy ahogy él, az kifogáskeresésre épül vagy valóban a realitás alapján hozza döntéseit, és halad céljai felé.
SZÜLÉS UTÁNI REGENERÁLÓ PROGRAM! – videós oktató, regeneráló anyag.
Anyukaként és kismamaként is csatlakozhatsz pilatest tanító, életmóddal kapcsolatos témákat feldolgozó ingyenes Pilates Online Stúdió csoportomba!
Ha otthon szeretnél tornázni, hatékony, követhető pilates alapú tornavideókra, akkor csatlakozz a Pilates Online Stúdió bérletes vendégei közé!
“Hogyan…” cikksorozat előző része itt!
Nézd meg a videómat! Egy kis ízelítő a helyes testtartásról, és egy kis kimozgatás 🙂
Kommentek