Itt a vége valaminek, hogy valami új elkezdődhessen. Vannak dolgok, amiket el kell engedni, bármilyen nagy szeretettel is viseltetünk iránta és észre kell venni, ha már inkább lehúz és nem épít.
Sajnálattal tájékoztatom kedves vendégeinket és legfőképpen azokat, akik az 5 éves pilates oktatói tevékenységem alatt és a stúdió majdnem 2 éves működése alatt többek is lettek, mint vendégek, hogy a stúdió 2018. szeptember 30-al bezár, az utolsó órák szeptember 26-án szerdán kerülnek megtartásra. És most először nem tudok alternatívát adni, hogy hol és mikor folytathatjátok velem a csoportos pilates órákat, mert nem fogok ilyet tartani, legalábbis semmiképp sem a stúdió bezárása után.
Mikor az okokat kerestem, sokszor kerestem másban. A körülményekben: borzasztó drága a bérleti díj, az adók, nem jön elég vendég, visszaélnek a lehetőséggel a bizalommal és emiatt kiszolgáltatva érzem magam, nem tudok jó partnereket találni stb. Majd ahogy a kislányom cseperedett és azt vettem észre, hogy mikor rá kellene figyelnem, én e-maileket olvasok, amikben épp lemondják az órákat, létszámokat nézek és gyomorideggel izgulok, hogy vajon összejön-e a 2 fő, programokat szervezek, tervezek, hogy valahonnan plusz bevételt szerezzek és mindezt tulajdonképpen a semmiért teszem, akkor rájöttem, hogy nem a körülmények miatt zárom be, hanem mert se kedvem, se energiám tovább ezt csinálni. Én nem ezért lettem edző. Nem azért, hogy vendégeket hajkurásszak, fejeket mossak, vitatkozzak, izguljak, hanem mert szívvel-lélekkel akartam segíteni. De ez nem megy, ha nem vagyok ott. Ha pedig ott vagyok, akkor nem vagyok a gyermekemmel, aki most már sokkal fontosabb, mint hogy egészségre, sportra neveljek olyanokat, akik erre nem állnak készen.
Így a döntésem sokáig érzelmi alapokon nyugodott, de most már racionális alapot is kapott: egy üzleti vállalkozás nem tartható így fenn és még a teljes kiégés előtt el kell engedni a stúdiót. A stúdió a gyermekem volt, mert a gyermekem helyett született meg, ezért is ragaszkodtam hozzá körömszakadtáig. De aztán megszületett az igazi, az élő kislányom és nincs szükségem arra, hogy őt bármi pótolja. A stúdió 2 éves lenne, mikor bezárom. A 2 év alatt nagyon sok erőt, energiát adott, a „meg tudom csinálni” érzését, rengeteg pozitív visszajelzést és történetet, de ahogy én kiszálltam a baba megszületése miatt, már inkább csak idegességet és feszültséget hozott az életembe. A munkám imádom, a pilatest imádom és nagyon szeretnék továbbra is segíteni azoknak, akik ezt tényleg komolyan gondolják, de nem ezen a helyszínen.
Szeptember 26-g minden bérlet lejárható. Szabadságok miatt maradhatnak el órák, kevés jelentkező miatt szintén. A megtartott órákon, időben használjátok el a bérleteket és ha bizonytalanok vagytok, akkor vásároljatok alkalmat. Én Kispesten és Zuglóban tervezem magánórák tartását valamint coachinggal fogok foglalkozni. A Pilates Másképp Oktatóképzés keretében meg folytatjuk leendő oktatók tanítását. A weboldal, facebook oldal, blog megmarad, de októbertől már nem a stúdió óráit fogja hirdetni.
Ha van kedvetek, akkor szeptember végéig járjatok még hozzánk, nagyon köszönöm mindazoknak, akik szerettek minket, továbbajánlottak, az oktatóimnak a lelkes munkát. Jövő héttől a keddi és csütörtöki valamint pénteki órákat átveszem, így fogunk még találkozni!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: