Év végéhez közeledve ideje számot vetni. Mit ért idén az edzői munkám? Mit adtam és mit kaptam a vendégektől? Az egész éves kitartás gyümölcse bezsebelhető?
Akárhogy is nézzük a vendégek csoportosításánál a kitartás egy fő szempont. Ezen múlik, hogy lesz-e eredmény vagy sem. Valakinél tényleg bekattan valami és tűzön-vízen át jár az órára. Lesz egy menetrendje, amit betart. Nem keres kifogást, a torna időpontjához igazít mindent. Természetesen ő sem terminátor, ha betegség vagy munkahelyi meeting győzi le, akkor kihagy egy-egy alkalmat, de restelkedik is miatta rendesen. Ők fejlődnek a legtöbbet. Nem csak testileg.
Van akiről nem is gondoltam volna, hogy ilyen fontos neki. De látom, hogy jelen van, küzd és akar, és nem azért mert az élete múlik rajta, hanem mert lett egy célja, egy hobbija. Ők megtanulják, hogyan tudnak segíteni magukon a mindennapokban is. Tudják, hogy bánjanak a testükkel és a lelkükkel. Ami a legjobb, bár kétségtelen, hogy rontja a bizniszem, hogy akarnak más sportokat is űzni. A mozgás iránti vágy az életük része lett.
Van akinél a pilates órákra való járás olyan, mint egy pszichoterápia. Szó szerint az életét menti meg, mert olyan élethelyzetben van, olyan a munkája, annyi elviselhetetlen teher omlik a vállára, hogy muszáj kikapcsolódnia. Muszáj 1 óra, amikor az agya kiürül, amikor a teste felfrissül, plusz csacsog egy kicsit velem és a többi órára járóval. Majdnem, hogy létkérdéssé válik a dolog. Az egyik vendégem, amikor nem tud jönni, mert 12 órát kell a munkahelyén lennie, akkor feláll az irodában és ott tornázik, mert szüksége van rá! És ez a nagyon fontos! Ettől több nem is lehet egy edző missziója sem. Itt elválik a küldetéstudat és felelősség kérdése a pénzkeresettől, az edzői tevékenységtől mint jövedelemszerző foglalkozástól. Hogyan mérhető az edzői, olykor igen csekély óradíj ahhoz, amilyen csoda történik egy emberrel és amiben nekem edzőként kulcsszerepem van? A belém fektetett bizalom hogyan váltható át forintba?
Persze nem minden vendégemmel történik meg a csoda, mert valaki még kalandozik, próbálkozik, nem nálam találja meg a sportját, a menedékét. Nem is tudom, hogy hányan fordultak meg az óráimon, talán még mindenki arcára emlékszem. Kicsit sajnálom, hogy nem adtak több esélyt magunknak és nekem, de az elengedés mesterségét jól megtanultam, ezt nem is lehet másképp csinálni. Én nem tudok senkit megmenteni, erőszakosan a tornámra kényszeríteni. Nem tudok a külvilággal sem harcolni. A munkahelyi elfoglaltságok, a barátokkal való találkozások, a lustaság, a fodrász, a körmös a legtöbb embernél még mindig előre valóbb, mint a torna. Hálás lehetek, ha valaki ezek mellett mégis jön, és tornázik velem. Legfőképpen azért vagyok hálás, mert hónapok óta hozzám jön és hisz benne, hogy még a következő alkalommal is kaphat tőlem valamit. Ez motivál még akkor is, amikor hulla fáradt vagyok, álmos, vagy ötlettelen, vagy úgy érzem a hullámok a fejem felett összecsaptak, és azt látom, hogy értelmetlen a munkám, mert bár a világot akartam megváltani, de arra esélyem sincs.
Szerencsére vonzom a csodás embereket. Megtaláljuk egymást az univerzum kuszaságában is. Működik egy természetes áramlás, ami eltaszítja azt, akivel nincs szükségünk egymásra, és bevonzza és egy darabig ott tartja azt, akivel együtt fejlődünk. És a fejlődéseket látni nagyszerű dolog! Tényleg karcsúsodnak azok a derekak, kerekednek a csípők, laposodnak a hasak és látom a szemekben a koncentrációt, a belső csendet. Ne feledd: kitartással teremtsd meg a folytonosságot, lásd meg a célt, ösztönözd magad és dicsérd is sokat, dolgozz a lélekkel ne csak a testtel, és biztosan újjászületsz! Köszönöm az együtt töltök órákat, jövőre találkozunk!
